Szerző: Kácsor Zsolt
Emléktáblát kapott az 1894-ben született Dückstein Zoltán edző, tanár, újságíró, szakíró az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában, amelynek elődintézményében a sportember 25 éven át tanított. Budapesten élte le szinte az egész életét, majd a Rákosi-rendszer miatt kivándorolt Izraelbe, s ott is halt meg 1962-ben.
– Szimbolikus és kicsi ez az esemény, de annál nagyobb az értéke, hiszen az első lépés lehet ahhoz, hogy Dückstein Zoltán a megérdemelt helyét elfoglalja a magyar sporttörténetben. Köszönjük a Radnóti gimnáziumnak, hogy lehetővé tette az emléktábla elhelyezését – e szavakkal nyitotta meg Jusztin Ádám, a Macabbi Vívó- és Atlétikai Club (VAC) vezetője azt az ünnepséget, amelynek keretében ma leleplezték a nagy sportember emléktábláját az ELTE budapesti gyakorló gimnáziumában.
Az ünnepségen Molnár Katalin, a Radnóti gimnázium igazgatója azt mondta: az iskola hatvan éve, 1959-ben vette föl Radnóti Miklós nevét, de az intézmény őrzi és ápolja elődjének, a zsidó gimnáziumnak az emlékét. Ezt jelzik egyrészt azok az emléktáblák, amelyek láthatók az iskola falai közt, másrészt éppen az ilyen ünnepi alkalmak, amikor a gimnázium egykori dolgozóira emlékeznek. Az avatáson beszédet mondott Buranits Ildikó, az MTK Budapest Sportegyesület újonnan megválasztott alelnöke is, aki az MTK elnöke és teljes tagsága nevében mondott köszönetet a szervezőknek azért, hogy emléket állítottak Dückstein Zoltánnak. Az alelnök csodálatos sportembernek nevezte Dücksteint, aki 1914-ben az MTK harmadik legjobb tornásza volt, mai kifejezéssel szólva azonban igazi „multisport-szakembernek” tekinthető, hiszen elévülhetetlen érdemeket szerzett nem csak a tornában, hanem a kézilabdában és a kosárlabdában, megmutatta tudását tanárként, edzőként, versenybíróként, szakíróként.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nevében Horváth József alelnök, a Macabbi VAC korábbi elnöke méltatta a sportembert, aki úgy fogalmazott: ha az 1920-as években megkérdezték volna a pesti Zsidó Gimnázium gazdasági igazgatóját arról, hogy ismeri-e Dückstein Zoltánt, azt válaszolta volna, hogy persze, ő a szertáros a tornateremben. Az alelnök ezt a sportember sokoldalúságának bizonyítékaként említette, hiszen – mint mondta – Dückstein három olimpián (Los Angeles-ben, Berlinben és Londonban) vezetett magyar tornacsapatot, irányította a VAC torna szakosztályát, ő fordította le az első kézilabdaszabály-könyvet magyarra, s olyan híres tanítványai voltak, mint Sárkány István vagy Tauber László, sőt, ő fedezte föl Keleti Ágnest is. Horváth József végül fölidézte, hogy évekkel ezelőtt, amikor arra kérte Dückstein Zoltán egyik volt tanítványát, hogy meséljen a mesteréről, azt a választ kapta: „ó, a Düki, hát ő nagyszerű ember volt!”.
A rendezvényen Radnóti Zoltán főrabbi idézte föl a sportember zsidó gyökereit a rabbiságon található anyakönyvek alapján. Mint fölsorolta, a József nevű édesapának hat gyermeke született: Zoltán, Antal, Béla, Ártur, Júlia és Géza. Hozzátette: mindig megérintik őt a századforduló kettős kötődést eláruló névadási szokásai, s a Dückstein család esetében is ez tapasztalható. A fiúk olyan magyar nevet kaptak, mint Zoltán, Béla vagy Géza, miközben héber nevük is volt, Dückstein Zoltáné ez: Jiszráél ben Joszef Halévi, vagyis lévita családból származott. Az eseményen a főrabbi imát mondott Jiszráél ben Joszef Halévi tiszteletére.
Dückstein Zoltán életrajza
(Budapest, 1894. június 6. – Tel-Aviv, 1962. november 12.)
1912-ben a budapesti Izraelita Gimnáziumban érettségizett és testnevelő tanári oklevelet szerzett, 1913-1914-ig, majd 1922-1944-ig ugyanott tanított. Az I. világháborúban hadnagyként szolgált,1916-ban hadifogságba esett. 1920-ban Zsoldos Andorral újjászervezte az első és egyetlen magyarországi zsidó sportegyesületet, a Vívó és Atlétikai Clubot (VAC). 1922-ben az ő irányításával mutatta be a VAC női csapata a kézilabdajáték egyik változatát, amit ő tenyérlabdának nevezett. 1922-ben a VAC első magyar kézilabda bajnokcsapatának tagja, 1923-tól a VAC művezetője és torna versenybíró. Újságíróként 1928-tól az Egyenlőség és az Esti Kurír munkatársa, majd a Mai Nemzedék rovatvezetője. 1928-ban, 1932-ben és 1936-ban a magyar olimpiai tornászcsapat hivatalos vezetője és versenybírája, 1930-ban és 1934-ben a torna világbajnokságokon a magyar válogatott hivatalos vezetője, tolmácsa és versenybírája. 1944-ig a VAC kézilabda, kosárlabda és torna vezető edzője és sportigazgatója; tanítványa volt Keleti Ágnes is.
945-től 1948-ig a Testnevelés Főiskola (TF) tanára, az első kézilabda szakkönyv szerzője. 1948-ban a magyar olimpiai tornászcsapat vezetője. 1951-ben kivándorolt Izraelbe, ahol feleségével, Balázs Idával Tel-Avivban tornaiskolát vezettek.
Művei: Művészi és versenytorna a magyar ifjúság testnevelésének előmozdítására, 1935; Kézilabda, 1947.
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)
