Európa legjobbjai lettünk!

A magyar csapat 49 aranyérmet szerzett a kedden végetért rendezvényen. Ez minden rekordot felúlmúló teljesítmény. Arról nem is beszélve, hogy összesen 100 éremmel gyarapodott küldöttségünk. A 28 ezüstöt és 23 bronzot azt is jelenti, hogy a 42 résztvevő ország között a második legeredményesebb delegáció lettünk.  Egyedül az USA volt hatékonyabb: ők 75 aranyéremhez jutottak, és összesen 155 medállal térhetnek haza. (Bár a...

Read more

A futóink elégedettek és várják a záróünnepséget

A kezdeti kihívások mellett új barátságok köttettek és szép éremgyűjtemény is összejött a Maccabi futódelegációjának. Szántó Adriennt, a futók vezetőjét kértük összegzésre.  Nagyszerű eredményeink születtek. Nagyon jól teljesített csapatunk, mindenkire büszke vagyok, hogy a körülményeket, kezdeti nehézségeket leszámítva remekül helyt álltak. Felemelő érzés volt látni azt, hogy remek barátságok, új kapcsolatok szövődtek amelyek aztán egy életre meghatározóak lehetnek. – mondta Adrienn. Futótarsaim...

Read more

Tenisz: sikeres szereplés – hiányérzettel

Több aranyat is szerzett a magyar teniszezők 22 fős válogatottja. Remek csapategység is formálódott, habár vezetőjük szerint a Maccabi Európa Játékok budapesti rendezvénye szervezettségben alulmaradt a reméltnél. Volt akiktől többet reméltünk, volt akinél csak nagyon kevésen múlott a siker, de volt olyan is, aki pozitív meglepetéssel rukkolt elő. Összességében nagyon elégedetlenek nem lehetünk. – értékelte szereplést Szántó András, akinek csapata három abszolút...

Read more

Arany remények teniszben és úszásban

Igen, ismét 9-kor kezdődik a program… Az „aranyvasárnap” után hétfőn újra éremhullás várható. Reményeink szerint minél többen majd középen vonulhatnak a pódiumra, amikor a medálokat kiosztják… Míg a fiatal futsalosok a döntő reményében lépnek pályára holnap. Ha már a futsalosokkal zártam fent, akkor kezdjük velük! A juniorok a skótokkal játszanak (9:00), s már a döntetlen is döntőt ér. Az ifiknek viszont győzniük...

Read more

Vasárnapi menü – Drukkkkoljatok!

Augusztus 4. (vasárnap) 09:00 FUTSAL junior HUN-RSA 09:00 VÍZILABDA junior HUN-USA 09:00 ASZTALITENISZ Férfi masters csapat, Férfi és női páros open – sel. 09:00-15:45 BRIDZS Döntő 09:00 TENISZ Férfi egyéni és vegyespáros open, férfi masters 10:20 KERÉKPÁR Maccabimen + DR. SZEGŐ GYÖRGY masters 10:20 KERÉKPÁR SÁGI FANNI LILI 11:00 VÍZILABDA open GER-HUN   11:00 ASZTALITENISZ Női open egyes - selejtező 13:30 KOSÁRLABDA...

Read more

Éremeső a Night Runon – holokauszt túlélő és olimpiai bajnok társaságában

Felejthetetlen élménnyel gazdagodott mindenki, aki részt vett a Maccabi Európa Játékok szombat esti futófesztiválján. Már az érkezéskor tudni lehetett: éremeső lesz a vége. Ahogy a Maccabis magyar futók lelkes delegációja megérkezett a Várkert bazárhoz, a rendezvény központjához, sejteni lehetett: különleges programban lesz részünk. Ezúttal a svájci óra precizitásán is túltevő szervezettség közepette indult a Night Run-nak elnevezett futóprogram. A szállodából flottul vezényelt,...

Read more

Magyar érdekeltségű események
Ki(k)nek, hol drukkolhatunk vasárnapig?

A közelgő szombat miatt pénteken csak nagyjából délig lesz sportprogram. Ám ez a szűk fél nap is elég lehet arra, hogy a mieink bővítsék a nemesfém kollekciót! Legkorábban (7:30) a golfozók versenye folytatódik. Míg reggel 9-től elkezdik szereplésüket az asztaliteniszezőink, a sakkozók is ekkor ülnek utoljára a táblák mögé, a bridzsezőkre pedig az elődöntő 1. köre vár. A teniszpályák is már 9-kor...

Read more

Identitás és sport
A Napfény ízét vetítették a Puskin moziban

A Napfény ízét ízlelgették szerda este a 15. Maccabi Európa Játékok érdeklődői a Puskin moziban, ahol a Magyar Olimpiai Bizottság és a Maccabi VAC elnökei is részt vettek. Nehéz olyan családot találni Magyarországon, akiket nem érintettek ezek a történelmi események, akár zsidó, akár nem zsidó családról van szó -- fogalmazott Kulcsár Krisztián világ és Európa-bajnok vívó, kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyben a Magyar...

Read more

Benne vagyunk a TV-ben!

Nagy médiaérdeklődés mellett indult a 15. Maccabi Európa Játékok. Itt egy kisebb összeállítást készítettünk azokból a televíziós beszélgetésekből, ahol a Maccabi VAC reprezentánsait szólaltatták meg. Azon kívül, hogy a főszervezők szándékainak megfelelően minden versenyről élő online közvetítés zajlik, az állami M4 csatornáján is nap fél órában számonak be a történtekről. Ezen kívül eddig ezeken a csatornákon faggatták klubunk elnökét, Jusztin Ádámot és...

Read more

Újabb aranyérmek a lovasainktól!

A junior Strbka Anna díjlovaglás egyeni döntő medium level, míg Kornis Krisztina (képünkön) advanced level kategóriában lett ARANYÉRMES lett csütörtökön délelőtt! Ezzel a lovas küldöttségünk már három aranyérmét szerzett. Már tegnap is remek eredmény született a Nemzeti Lovardában, ahol csapat arany és ezüst érmeket gyűjtöttek be a versenyzők. Szeretet és boldogság a lovasok között - életkép a tegnapi...

Read more

Három a magyar igazság
három magyar aranyérem

A lovasok révén első érmét, majd a vívóknak köszönhetően az első aranyérmét is megszerezte delegációnk a 15. Európai Maccabi Játékok második napján. Garam Nóra kard győzelme után a lovasok, a díjugrató ezüst után a díjlovagló csapatversenyben nyertek. S talán csak néhány perccel később, Lénárd Ádám Péter a párbajtőrözőknél végzett az élen. Két hölgy tőrözőnk, Kósa Judit és Nézer Lili pedig majd a...

Read more

Hol szurkolhat, hol szólhat a
Hajrá zsidók, hajrá magyarok!?

Július 31. (szerda) 09:00 FUTSAL masters HUN-GBR 09:00 - 17:30 BRIDZS 1-5. forduló 09:00 FALLABDA open és masters egyéni 09:00 GOLF 09:00 SAKK 2. forduló 09:00 TENISZ Minden kategória egyéni 10:00 DÍJUGRATÁS Csapat ESZTERGÁLYOS KATA, LENGYEL ANNA, SZARVAS DÓRA, VARGA NIKOLETT 10:00 VÍVÁS Juniorok: SZŰCS BENJÁMIN (kard) ECSEDI SÁMUEL (pbajtőr) 11:15 KOSÁRLABDA open ISR-HUN 12:30 FUTSAL open HUN-NED 13:10 VÍVÁS Párbajtőr férfi...

Read more

Zápor után szerdán már éremeső is lehet

A keddi, „bemelegítés” után mozgalmas nap vár ránk a 15. Maccabi Európa játékok második napján. Rögtön magyar éremesélyekkel! A futsalosok és a kosarasok folytatják szereplésüket, de sokan csak most kezdenek. Menjünk időrendben… A korábbi eredmények alapján a dobogós helyekért csatáznak bridzsezőink, akikre 5 forduló vár reggel 9-től. A szintén 9-kor kezdő golfozóink hajnalban keltek/kelnek, hogy a verseny helyszínére érkezzenek, a Pannónia Golf...

Read more

Hajrá zsidók, hajrá magyarok!

07:15 FUTSAL open ISR-HUN 09:00 FUTSAL masters TUR-HUN 09:00 FALLABDA FONT OLIVÉR (open), RAJNAI GÁBOR, TÓTH ANDRÁS, WELTNER LÁSZLÓ (masters) 09:00 TENISZ összes junior és open egyéni 09:30 SAKK 1. forduló DOROGI OLIVÉR, KOVÁCS BARNABÁS 10:45 FUTSAL junior GBR-HUN 11:15 KOSÁRLABDA open HUN-USA 12:30 FUTSAL youth GBR-HUN 20:30 MEGNYITÓ   HELYSZÍNEK FALLABDA: LÁNG VASAS SPORTKÖZPONT FUTSAL: LÁNG VASAS SPORTKÖZPONT KOSÁRLABDA: LUDOVIKA CAMPUS...

Read more

A V13-ak brigádja vasárnap
a szállások bevételén egyezkedett

Izgatott szervezők, tettre kész aktivistákkal tanakodtak órákon keresztül vasárnap Budapesten azért, hogy véglegesítsék a legfontosabb terveket. Elsősorban annak a koncepcióját csiszolgatták, amely alapján a jövőhéten a lehető legsikeresebb Maccabi Európa Játékokat rendezhetik meg a magyar fővárosban. A Maccabi VAC vezetői a magyar csapat önkénteseinek irányítóival kiegészülve határozták meg az egyik legfontosabb nap, a hétfői, szállodai beköltözéssel kísért izgalmak logisztikai menetét. Tisztázódott, hogy...

Read more

A magyar delegáció átvette a Maccabi zászlaját Izraelben

A magyar Maccabi szervezet delegációja átvette a Maccabi Európa Játékok zászlaját a Maccabi Világszövetség éves kongresszusán Izraelben. Az izraeli Kfar Maccabiban, a helyi olimpiai faluban vették át a szövetség magyar vezetői a zászlót a szervezet európai vezetőitől, miután nyáron Budapesten rendezik meg a Maccabi Európa Játékokat. A kongresszus plénumán Benkő Levente, Magyarország Tel-Aviv-i nagykövete emlékeztetett a két ország kiváló politikai és diplomáciai...

Read more